Cél, boldogság…

Egyszer gyerekkorodban megpróbáltad. Nagy figyelmet kaptál, gondoltad, akkor ez jó lesz.
Később, fiatalon ismét megpróbáltad, de akkor már csak néztek rád, hogy ezt miért is csinálod? Abbahagytad, mert kudarc ért. De igazán csak azt nem értetted, hogy mások ezt miért nem értik.
Még később ismét megpróbáltad, mert megállíthatatlan késztetést éreztél, mert ez a tied, ez vagy Te, ezt akarod… senki nem értette, mert a fizikai univerzumbeli megegyezések nem ezt diktálták nekik… Pedig nekik is megvolt a saját kis “titkuk”, és sejtették, valahol mélyen értették, hogy ez a Tied. De, ha Ő nem próbálkozik a sajátjával, akkor Te miért?
Aztán rájöttél: Te ezt nem tudod abbahagyni. Ez igazán, ami éltet. Ettől vagy boldog. Elkezdted következetesen csinálni, még ha mást nem is érdekelt. De tudtad, hogy mások is így vannak ezzel. Eljön majd az a pillanat, amikor boldogan nézel a másikra, mert megértetted, hogy azé a másiké, olyan mint a tiéd. Egy külön kis univerzum. És kezdtél kíváncsi lenni arra a másik univerzumra. Ebben a pillanatban megnyíltak egymásnak ezek az univerzumok, nem feloldódtak egymásban, nem váltak a fizikai univerzum részévé. De a Tied az Övé is lett. Az Övé pedig a tied.
A célok, a boldogságok, az univerzumok már csak ilyenek.

FacebookTwitterGoogle+LinkedInEmail
FacebookTwitterGoogle+LinkedInEmail